Jeremiah Kool a „Dump-off” kifejlesztője

A GW visszahozza nekünk Jeremiah Kool dark elf sztárt, becenevén a „Villanó Pengét”. Rendkívül sokoldalú játékos, szinte minden poszton szolgált a Darkside Coyboys csapatában. Vezetése mellett lett a csapat bajnok 2481 és 2488-ban.Jelenleg a sztárjáték mellett a csapat „támadó mágia koordinátora” és vezeti az „Offenzív Sportmágiák Földalatti Akadémiáját” is.

Bár karrierjét elkapóként kezdte, hamar dobóvá avanzsált csapatában. Ő dolgozta ki a „leadás” (Dump-off) technikáját, azt tőle lesték el más dobók is. Jótékonysága közismert, ő alapította a „Jeremiah’s Kool Gyermekprogramot”, amely árváknak Khaine szellemiségében való nevelését támogatja. Offenzív játékstílusáért többször meghurcolták és hozzá kötődik a NAF Fegyelmi Bizottsága előtt elmondott hírhedt debattőri megjegyzése: „Valakit csak azért szabadna vádolni, amit elkövetett, minden más igazságtalan! De ha valaki ellen igaztalan vádakat fogalmaznak meg, a legjobb, amit tehet, hogy elvonul, és gondoskodik róla, hogy a vádak valósakká váljanak!

Valójában ez lesz az első, GW által kibocsátott Jeremiah Kool figura. Bár jártasságainak listája valóban csodálatos, 320 ezres ára miatt aligha fogjuk a pályán viszontlátni.

Megosztás:

További bejegyzések