Underworld Denizens: Túl a csúcson? – discret elemez

Egyszer volt Budán kutyavásár, azaz egyszer volt a csapat a játék csúcsán, aztán gyorsan nerfelték.

Hogy mi volt a csúcs kérdezitek. Amikor a snotlingokat a rajzás (swarming) miatt hozzá lehetett adni kirúgásnál (eleinte még az sem kellett, hogy pályán legyen valamennyi belőlük), no meg elérhető volt Varag és/vagy Hakflem.

Zárójelben: a kezdetben persze ez sem volt, mert amikor én megismertem, még 2-2-2 dobó-blitzer-linerat volt a patkányoktól – Ratogre nem! – és csak a goblinok, sehol egy snotling, csak egy troll.

Most jelenleg úgy néz ki a team, mint ha egy agyonvágott patkány csapathoz kölcsönbe érkeztek volna a goblin csapattól, akik nem kellettek és útközben felszedtek pár snotlingot is, akik már nem fértek fel a pump wagonra.

Itt is a legdrágább újradobással kerülünk szembe (70k), azaz jó ha van leader, amit itt a skaven thrower tud, beszélünk róla.

Elsődlegesen el kell döntenünk, hogy akarunk-e nagyfiút a csapatba, és ha igen melyiket?

Van ugye a troll, standard értékekkel (4, 5, 5+, 5+, 10+), két dolgot lehet nála kiemelni:

  1. projectile vomit, azaz a hányás, bárkit le tud savazni (nyilván előbb meg kell „értenie”, mivel really stupid), de ha játékban van akkor ez egy sima páncélpróba, bármilyen védő skillje is legyen az ellennek. Ha a páncél törik, akkor sebzés. Ha magunkat sikerül leböfögni, akkor sincs nagy gond, nem lesz körszakadás, egy extrém esetet kivéve, ha nálunk volt a labda…
  2. throw team-mate, azaz csapattárs dobás, az egyik legklasszabb móka a BB-ben, rengeteg buktatóval, de ha bejön…

Másik választás a ratogre, szintén alap változat (6, 5, 4+, -, 9+), ismerhetjük a patkányoktól (renegátoknál is szerepet kap mostanában), itt a 6-os mozgás, frenzy-vel, nagy ütéssel és azzal a tudattal, hogy biztosan megcsinálja (legfeljebb egy csapattárs bánja) amit akartál, kellemes érzés.

Érdemes még megemlíteni, hogy ALAP-ra fel tud venni mutációs képességet az egész csapat!

Ami pazar. Ligában. Versenyen elég esetleges, bár egy claw-mighty blow ratogre nem rossz, amíg be nem dobja a koponya-koponya csatt kockákat. Trollnál egy csápok például, szintén nem rossz.

Megemlítésre érdemes még a kétfejű, szarvas goblin is.

Tovább haladva, jönnek a patkányok, így egyben, nem hiszem, hogy van olyan edző aki bármelyiket kihagyja az underworld csapatból.

Tehát 1 dobó, 1 blitzer, 1 gutter runner és 3 linerat.

Jól szétcsapott skaven team.

Sok újdonságot nem tudok mondani hozzá, a dobó az egyik legjobb a játékban (2+ PA, sure hands, pass), itt van a fentebb említett leader lehetőség az újradobások növeléséhez. A blitzer blokkal indít és normál páncélzattal (9+), linerat 50k-ért egy kellemes mezőnyjátékos (7, 3, 3+, 4+, 8+) és 1 (egy) gutter runner…hej, ha legalább kettő lehetne a keretben, így nagyon vigyázni kell rá.

A goblinok jól jönnek a 6-os mozgással, cselezéssel 3+-ért mindenhová. A snotlingek viszont inkább csak töltelék szerepet játszanak, bosszantóak, de általában hamar kiesnek a játékból.

Sajnálatos módon az EB-re a sztár játékos választék erősen lecsökkent, a mindenki által hozható mókus-Helmut-Grak/Crumbleberry pároson felül, leginkább a goblin csillagosok, tehát Fungus-Nobbla-Scrappa (hiányolod Dribblesnotot? hát igen), Black Gobbo, aki még jöhet. De ha az utóbbit hozod a sneaky git miatt a bribe nem játszik. Ripper az okos troll, kiválthatja a „normál” trollt és lesz TTM-ed. Vagy Glart, hogy legyen még skaven a csapatba.

Bribery and corruption miatt ide csak 50k a lefizetés ÉS egyszer újradobhatod reklamálásnál az egyes dobásod.

Ezek fényében kell eldöntened, hogy hozod-e versenyre. Szerintem jelenleg feljebb van a Tier-ben, mint ahová való, de mint tudjuk a BB-ben minden lehetséges.

Megosztás:

További bejegyzések