Szlovén Dragon Bowl 3 – eredmények

Augusztus 29-30.-án került megrendezésre a szokásos ljubljanai Dragon Bowl, szokatlan időpontban. 36 edző vett részt az összes környező országból – szép. Leginkább a csacsogó taljánok beáramlása volt feltűnő, hiszen eddig ők nem vettek részt egyáltalán ebben a küzdelemben. Legnagyobb bánatunkra, hisz míg eddig kétszer is a magyarok, illetve nottobe vadászterepe volt ez a verseny, most mind a három első helyet harsány déli kollégáink szerezték be. Úgy látszik, hogy a birodalomnyi harcosból nem lett teljesen egy félszigetnyi divattervező, a 20. század katonai kudarcai és a sok spagetti nem ölte ki a küzdeni tudást. (Elismerem, ezek gonosz gondolatok, de sehol sincsenek Timebandit helszínen tett megjegyzéseihez képest.)

Tehát az eredmények: 1. Hooligan (ember), 2. Umberto, aki azért félig osztrák, (káosz), 3. Inge (szintén káosz). A legtöbb TD díjat Mordranian (szlovén) nemes elfjei vitték, míg a legtöbb CAS-t a horvát Marko Petrovic orkjai zsebelték be.

A tourplay-link: https://tourplay.net/en/blood-bowl/dragon-bowl-iii/news

Megosztás:

További bejegyzések