Guffle Pusmaw, a nagyszájú – discret elemez

2016-ban lehetett először olvasni róla a Death Zone Season One számában, aztán a Spike Magazine 3-as (nurgle) számában. 210k-ért még szerződtethette a Chaos Chosen és a Chaos Renegades csapat is a Nurgle-n kívül (ez most annyiban változott, hogy ennek a két fajnak választania kell a „favoured of nurgle” beállítást) és 5-3-4-9 statokkal, foul appearance, loner, monstrous mouth, nurgle’s rot tulajdonságokkal/skillekkel rendelkezett.

Most az Almanac-ban újra elővették és módosítottak rajta egy keveset.

5-4-4+-6+-10+ statokkal erősebb lett, cserébe ügyetlenebb (passzolást felejtsük el vele) és most plague ridden-nek hívják a nurgle’s rot-ot. Kapott még egy NoS és On the Ball képességet… Hát jó, a NoS elkapásnál jól jöhet, de ugye coin flip így is (4+ AG), közbenyúlás hasonlóan (plusz egyéb módosítók), a passzolást pedig fentebb már említettem. On the Ball segít picit a kirúgásnál, meg persze mozoghat az ellenfél passzolásánál is, de miért kapott 2 (két) PA skillt – ki tudja?

A spece (Quick Bite) érdekes, de nem látom mikor kerülne erre sor, fogásban tartja az ellenfelet miközben az labdát kap el, inkább csak véletlenszerűen, pattogó labdák esetében tűnik életszerűnek.

Leginkább a bloater-ből lehet számolgatni hiszen a statjai rá hasonlítanak, csak van plusz 1 mozgása.

Elvették a DP-t és regen-t, az utóbbiért kár, hozzáadtak két indokolatlan passz skillt és egy egyedi Monstrous Mouth plusz persze a spec.

A bloater-nek eleve nincs hozzáférése a P skillhez, így itt meg is áll a matek. Versenyen nem nagyon látom, hogy hová lenne jó, ligában természetesen más a helyzet, ha van olyan elvetemült, aki nurgle csapattal indul.

A figura legalább szép, dísze lehet a polcodnak.

Megosztás:

További bejegyzések